2010. november 1., hétfő

Hong Kong -> Dunakeszi

Utolsó napunkat nem szerettük volna kalandosan tölteni, ezért a repülőtéri sziget megismerése volt a cél. Pakolás és kijelentkezés után az utat nem vettük sietősre, elvégre a gép csak este indul. Kellemes sétálgatással és megfelelő reptéri jármű kiválasztásával töltöttülük a nap derekát. A repülőtérre tengerparti autópálya és vasút is vezet. Mindkettő hidakon és alagutakon keresztül(, ami szintén világrekorderek valamiben). Egy emeltes busz nyert, annak is az emeleti első ülése. Nagyszerű kilátásunk volt. Láttuk a drótkötélpályát, amin utazni szerettünk volna, de amikor a méreteit megláttunk, rájöttünmk, hogy erre már nem lesz időnk. Valószínű ez is a legnagyobb a világon, mert nem láttuk a végét, pedig elég tiszta idő volt.
Inkább naplóirással töltöttük az időt. Hazafelé szintén isztanbuli átszállással jöttünk, ezúttal probléma nélkül.
...majd a már várt Budapest.


Hong Kong

Valóban a következő nap már kellemesen telt. Végre átmentünk Hong Kong szigetére. )Eddig Kowloon-ban voltunk, ezt a Hong Kong-i terület kontinentális része.) Zsúfolt városrész mind a kettő. A helyhez méltóan kis hajóval keltünk át. Sétálgattunk, felmentünk a sziget csúcsára. Már szinte unalomas volt, hogy bármerre nézünk az a világ egyetlen... , legnagyobb..., leghosszabb... valamije.
Az ételünk továbbra is maradt McD-os.
Valóban, ez az egyetlen hely kinában ahol nem a helyi ételeket ettük.

2010. október 30., szombat

Egy napunk a hong kong-i hostelunkben

Eredetileg nem a hostelben terveztuk mulatni az idot, de ember tervez Csaba szuletesnapi currys husgomboc arusa vegez. A mai leghosszabb turank a hosteltol 5 percre levo McDonalds-ig vezetett. Itt steril etelt vettunk, majd szaladtunk vissza szeretett hostelunkbe. A reszleteket az olvasok fantaziajara hagyjuk.:-)
Remeljuk, holnap mar szabadabbak leszunk!

Utazas Hong Kong-ba

10:30 korul erkeztunk Shenzhenbe, a hong kong-i hatarvaroshoz. Mas volt itt mar a levego az eddig megszokotthoz kepest! A Kinaban egyseges arfolyamot alkalmazo bankok mellett megjelentek a kulonbozo arfolyamon valto penzvaltohelyek. A vonatallomas mellett hatalmas, tobb emeletes bavasarlokozpont, ahol a masszazs-, manikur- es pedikurszolgaltatas (kulon-kulon vagy parhuzamosan) mellett barmit lehet kapni! A viszonylag draga Hong Kong-bol az uzletember felesegek, hetente akar tobbszor is, ide jarnak at shopingolassal mulatni az idot.
A "hataratkelest" labon tettuk meg. Miutan kileptunk Kinabol, a senki foldje utan beleptunk Hong Kong kulonleges kozigazgatasi ovezetbe (SAR=Special Administrative Region: a kulugy es a hadugy kivetelevel a varosallam 1997-tol szamitva 50 evre onallosagot kapott az iranyitast illetoen. Szabad piacgazdasag mukodhet tovabbra is.). Mindezt alapos utiokmany ellenorzesek kozepette. Mivel a kinai vizumunk csak egy belepesre szol, nincs visszaut a "regi" Kinaba, Hong Kong-ban pedig altalanos szabaly szerint 90 napot tartozkodhatunk.
A hataratkeles utan Hong Kong-ban turista fuzettel es terkepekkel fogadtak minket, igy kis metrozas utan hamar raleltunk a spartai hostelunkre (a szobank a shanghajihoz hasonloan kb. 4 nm, de ablak nelkul!). Vegtere azonban nem a hostelben szeretnenk mulatni az idot, legalabbis ugy terveztuk!
Az esti forgatagban utra keltunk a kikoto fele. Eppen idoben erkeztunk a parthoz, igy nem maradtunk le a mindennap este 8:00-kor kezdodo "fenyek szimfoniajarol". A part menten tobb mint 40 felhokarcolo kivilagiatasa tancolt egy melodiara. Csodas volt, Hong Kong egy igazi metropolis! Fenyek kavalkadja, az emberek mintha sosem ternenek nyugovora, este 11:00-12:00-ig nyitva tarto boltok, kozmopolita lakossag es kulonbozo nacioju emberek keveredese (nyugatiak, indiaiak, kinaiak stb.). Mozgalmas itt az elet!

2010. október 28., csütörtök

Li folyo es Yangshuo

Koran kelunk, 7 orakor indulunk a Li folyo partjara. A parton bambusz csonaknak nevezett PVC csonakokra szallunk, es igy csordogalunk a Li folyon csodalva a korulottunk levo tropusi kupkarsztokat, a terulet jellegzetesseget. Csodas ut, csak ne lenne ilyen hideg! Minden meleg ruhankat magunkra vettunk, es igy sem mondhatni, hogy tuloltoztunk. :-)
Guilintol kb. 65 km-re fekvo Yangshuo kisvarosba erkezunk. Programunk a szokasos: setalgatas a utcakon le es fol, nezelodunk, figyeljuk az embereket, es ahol finom falatra akadunk, nem fogjuk vissza magunkat! :-)
Este indul a vonatunk Shenzenbe, Kina kulonleges gazdasagi ovezetebe. Itt mar csak rajtunk mulik, hogyan (labon, buszon, hajon) lepunk at a szomszedos Hong Kong teruletere. Ez maradjon a holnap meglepetese szamunkra is! :-)

Guilin

Napok ota a videki tajakat jarjuk. Sokkal nyugodtabb itt az elet. Kezunkben van az utolso vonatjegyunk is, mar nem sok szerveznivalo dolgunk akad. Setalgatunk a varosban, amerre a labunk visz:tavak es folyok torik meg a varos domborzatat, a Hold es a 350 tonna, csupa rezbol epult 9 emeletes Nap buddhista pagodak legtetejerol csodaljuk a varost es a kornyezetet. Amerre nezunk, mindenutt karsztkupok, cukorsuvegek.
Amerre jarunk, kostolgatunk, izleljuk az itteni etelkulonlegessegeket.

2010. október 25., hétfő

Guilin

Szerelem elso latasra! Emberkozeli, a fenyeivel bajos, hangulatos, kedves. Kellemes klima, valtozatos epuletek, es mar az elso csodas vacsorank is megvolt! Az elkovetkezo 2 napot Guilin-nek es kozvetlen kornyezetenek szenteljuk.